RSS
Napkelte: 04:43 | Napnyugta: 20:18
Jelenlegi hőmérséklet: 16.6 °C | Páratartalom: 81 % | Szélsebesség: 0 Km/h | Légnyomás: 1010.9 | Szélirány: 360 fok | Csapadékmennyiség: 13.5 mm | 2017-05-24 23:30:58
UNICEF Gyerekbarát Település lett Hajdúnánás
Hajdúnánási események - 2016. Szeptember 21.  Szerda 19:00 - szerző: Admin
A nyertes önkormányzatok egyebek között a következőket vállalták pályázataikban:

a Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzattal közösen gyerekjogi stratégia kidolgozását,

fiatalok bevonását az Ifjúsági Cselekvési Terv kidolgozásába, gyerekbarát

költségvetés megvalósítását, illetve a gyerekek véleményének széles körű figyelembe

vételét. A pályázati programok minél hatékonyabb megvalósulását az UNICEF

Magyar Bizottság segíti, valamint az Értékelő Bizottság is figyelemmel kíséri.

Fontos számunkra ez a díj, hiszen ez is igazolja, hogy az elmúlt években tett

munkánknak van eredménye és bízunk benne, hogy ezt a szisztematikus, jól

átgondolt munkát a jövőben is tudjuk folytatni - emelte ki Dr. Csiszár Imre

Hajdúnánás alpolgármestere. Hozzátette: Hajdúnánás vezetésének kiemelt

szándéka, hogy a gyermekek, fiatalok és közösségeik tevékeny részesei legyenek a

település életének, hiszen néhány év múlva ők fogják alkotni a város gerincét.

Éppen ezért a gyermekek jólétének javítása céljából olyan költségvetést valósít meg

az önkormányzat, amely magába foglalja a kötelező feladatok ellátásán túl a

családok élethelyzetének javítását, a gyermekekkel foglalkozó intézmények

kiegészítő szolgáltatásait, közétkeztetés szélesítését, gyermekek jutalmazását,

ösztöndíj programok megvalósítását, egészségmegőrzést és egészségfejlesztést,

prevenciós és szabadidős programokat.

„Az UNICEF Gyerekbarát Település programot azért hívtuk életre, hogy felhívjuk

a figyelmet a gyerekjogok fontosságára, és eszközt adjunk a döntéshozók kezébe,

hogy a Gyerekjogi egyezmény helyi szinten miként kerüljön megvalósításra.

Örülünk, hogy idén is rengeteg pályázat érkezett és hogy az önkormányzatok magas

színvonalon teljesítették a pályázati kiírás feltételeit.” mondta Danks Emese, az

UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója.
[Hozzászólások: 0] - [Megtekintve: 367]

Harmadik alkalommal rendezik meg Hajdúnánáson a Nemzetközi Heki Taikai - Kyudo versenyt
...
Hajdú múltunk megőrzése a célja a Bocskai zarándoklatnak
Éppen tíz éve startolt el az első Bocskai zarándoklat, melyet a nagyságos fejedelem gyulafehérvári végső nyugalomba helyezésének 1607. február 22. ...
Kőrösis diákoknak adtak beiskolázási tippeket a Debreceni Egyetem vezetői
Beiskolázási fórumot tartottak a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumban. A végzős diákok február közepéig dönthetnek, hol szeretnének továb...


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!



Reklámfelület kiadó!
Szeretné elhelyezni vállalkozása, cége hirdetését banner formájában az oldalon? Esetleg egyedi megoldást szeretne?! Árajánlatért és további információkért kérjük írjon nekünk a webmester(kukac)nanasmet.hu címre.
| Médiaajánlat |


Kérdés, probléma, hiba esetén
üzenet küldés az adminoknak.






Online Statisztika:
  • Az oldalon jelenleg
    0 regisztrált felhasználó és
    20 vendég felhasználó tartózkodik.
  • Rekord online látogatók: 406
  • Mai látogatók: 650
  • Regisztrált tagok: 567
  • Legújabb tag: magineklari
  • Látogatók tegnap: 682
  • Látogatók a hónapban: 16501
  • Összes látogató: 1091945



Twitter



Alapismeretek | Szerzői jogi közlemény | Regisztrációs feltételek | Impresszum | Társoldalak | Támogatók | Médiaajánlat
Minden jog fenntartva 2009-2017@nanasmet.hu | Nánásmet v1.6